Eat the Reich RPG: Core Rulebook (Purple Rot Edition)

1943. Vámpír kommandósokként koporsóban dobnak le benneteket a megszállt Párizsba. A küldetés egyszerű: jussatok el Hitlerhez, és igyátok meg az összes vérét.

Az Eat the Reich Grant Howitt rövid, brutális és teljesen vállaltan túlzó szerepjátéka. Nem hosszú kampányra készült, nem akar politikai thriller lenni, és nem próbál úgy tenni, mintha a karaktereitek finom eszközökkel dolgoznának. Ez egy egy-három alkalmas, filmszerű vérfürdő, ahol elit vámpírok gázolnak át náci katonákon, okkult szörnyetegeken és mágikusan felturbózott Übermenscheken, miközben Párizs romjai között haladnak a végső cél felé.

A Purple Rot Edition ennek a játéknak a 2026-os, harmadik nyomása. Nem új szabálykiadás és nem átdolgozott kampány: az alapjáték ugyanaz maradt. A dokumentált változások között frissített térképhivatkozások szerepelnek, a látványos különbség pedig főleg a fizikai kivitelben van.

Mi más a Purple Rot kiadásban?

A korábbi zöld változathoz képest ez a kiadás lila élfestést és lila cérnafűzést kapott. A borító felületén fröcskölt effekt jelenik meg, a vámpírszemek pedig sötétben világító kezelést kaptak. Ettől a könyv sokkal inkább gyűjtői kiadásnak érződik, még úgy is, hogy maga a belső játékanyag nem változik meg radikálisan.

A tartalmi eltérés, amit a kiadáshoz külön jeleznek, a térképhivatkozások frissítése. Vagyis ha már ismered a zöld kiadást, nem egy új játékról van szó, hanem ugyanannak az Eat the Reichnek egy új, látványosabb harmadik nyomásáról kisebb javításokkal.

Hat vámpír, egyetlen borzalmasan egyszerű feladat

A játék hat előre elkészített vámpír karaktert ad, hogy tényleg azonnal el lehessen kezdeni játszani. Nem kell hosszú karakteralkotással tölteni az estét: kiválasztjátok, ki melyik őrültet viszi, és indulhat a koporsós becsapódás.

A csapat tagjai között van pénzes okkultista, cowboy ghoul, kelet-londoni nekromanta, felfegyverzett nihilista, parazitalelkű vadászpilóta és Flint, a jó szándékú, félig denevér, félig ember teremtmény. Már a felállásból is látszik, milyen hangnemet céloz a játék: gyors, látványos, fekete humorú és folyamatosan túltekert.

Párizs, csak rosszabb

A kampány helyszíne a náci megszállás alatt álló Párizs, de természetesen nem történelmileg pontos városnéző térképet kaptok. A játék saját, szándékosan pontatlan térképe tele van olyan helyszínekkel, amelyek egy grindhouse-horrorhoz sokkal jobban illenek, mint egy útikönyvhöz.

Ott a Museum of Degenerate Art, a German Technology Pavilion, katedrálisok, katakombák, áruházak és végül Hitler márvánnyal burkolt Command Zeppelinje. A helyszínek nem azért vannak, hogy szépen sorban kipipáljátok őket, hanem hogy legyen hol látványos, értelmetlenül nagy és vérrel teli jeleneteket rendezni.

D6 dice pool és Havoc Engine

Az Eat the Reich a Havoc Engine könnyen tanulható d6 dice pool rendszerét használja. A hangsúly nem a részletes taktikai szimuláción van, hanem azon, hogy a karakterek gyorsan cselekedjenek, brutális dolgokat csináljanak, vért szerezzenek, képességeket aktiváljanak és újabb káoszt generáljanak.

A rendszer úgy van felépítve, hogy a játék ne álljon le hosszú szabálykereséssel. A fontos döntések inkább arról szólnak, hogyan használod fel az erőforrásaidat, mennyit kockáztatsz, és milyen stílusosan rombolod le azt, ami előtted áll.

Nem kampány, hanem roham

Az Eat the Reich egyik fontos sajátossága, hogy nem akar hosszú távú kampányjáték lenni. A teljes történetet egy-három játékalkalomra tervezték. Ez nem hiányosság, hanem a koncepció része.

Nincs szükség húsz alkalmas karakterívre vagy hónapokig tartó háttérszálakra. A karakterek már az első jelenetben teljes sebességgel mennek előre, és a játék addig tolja őket, amíg el nem érik a célt vagy el nem véreznek valahol Párizs közepén.

Ez különösen jól működik olyan társaságoknál, ahol valaki egy intenzív one-shotot vagy rövid minikampányt keres, és nincs kedve újabb hosszú rendszerbe belevágni.

Az ellenfelek sem maradnak a történelemkönyvben

A német katonák mellett mesterlövészek, ejtőernyősök, páncélozott gyalogság, tankok és újraanimált múmiák is várnak a csapatra. A komolyabb ellenfelek a mágikusan felturbózott Übermenschenek, akiknek a vére önmagában is erőforrás lehet a vámpír kommandósok számára.

A játék szándékosan nem próbál realista háborús szerepjáték lenni. Ez alternatív történelmi akcióhorror, ahol a valós történelmi gonoszságra grindhouse-esztétika, okkult horror és vámpíros túlzás rakódik.

Biztonsági eszközök is vannak benne

A könyv külön kitér arra is, hogy a játék nácikkal, háborús erőszakkal és szélsőségesen brutális jelenetekkel dolgozik. Ehhez biztonsági eszközöket és útmutatást ad, hogy a társaság előre tisztázhassa, mi fér bele és mi nem.

Ez azért fontos, mert az Eat the Reich humora és túlzása nem jelenti azt, hogy minden téma automatikusan könnyű vagy kényelmes lesz mindenkinek. A játék akkor működik igazán jól, ha a csapat ugyanabban a hangnemben akar játszani, és előre megbeszélik a határokat.

Kinek való?

Annak, aki szereti az akcióhorrort, a grindhouse és exploitation filmek hangulatát, a Wolfenstein-féle alternatív történelmi őrületet, a fekete humort és az indie szerepjátékokat. Annak, aki egyetlen este alatt szeretne valami teljesen mást játszani. És annak, aki nem bánja, ha a játék már a címével elmondja, mennyire finoman tervezi kezelni a témát.

A Purple Rot Edition nem új Eat the Reich – hanem ugyanaz a véres, hangos és rövidre zárt őrület, csak látványosabb fizikai kiadásban.